Gabriellával, először a szalonban találkoztam, mikor épp manikűrözött a kis kolléganője. Csupán annyit tett, hogy a vállaimra tette a kezét, hümmögött, majd letérdelt elém (csak úgy a földre) levetette velem a csizmámat, és egy adott ponton megnyomkodta a talpam, pont ott ahol fájt. (pedig nem mondtam semmit sem neki.) Megkérdezte, hogy elmondhatja-e nekem, hogy mi a baj forrása, és hogy mit lehet tenni ellene. Majd éppen vége lett beszélgetésünknek mikor jött hozzá a vendége. Zavaromban, hogy minden amit mondott maximálisan helyt álló volt, akkor ott köszönetet nem tudtam mondani. A telefonszámát is utólag kaptam meg. Azóta már voltam nála, és köszönöm jól vagyok, mindent amit mondott betartottam. Olyan problémákat sikerült megoldanom, amik egyébként nem is jutottak eszembe, már régen elfelejtettem. Mégis, mióta feldolgoztam magamban ezeket, nyoma sincs fizikai tünetnek, betegségnek. Köszönöm, így ebben a formában is a mindenkori megértő segítségét!!!

Bianka nagyon elszántan gyógyítja az embereket, folyamatosan képzi magát, és mindent megtesz, hogy egyre jobb gyógyítóvá váljon. Bár szerintem már most is az! Tiszta, és jó szándékú segítő. Nagyon jól ért a masszázshoz (nyirokmasszázs, gyógymasszázs) az energiakezeléshez, moxázáshoz és köpölyözéshez. Ezeket személyesen is megtapasztaltam, és csak ajánlani tudom. Köszönjük Bianka, hogy vagy! Szeretettel: Gina

Jó ideje jártam már kozmetikushoz egy belvárosi szalonba. Mindig hallottam egy kis hölgyről, aki alkalmanként talpakat masszíroz, és állítólag nagyon jó kezei vannak. Gondoltam elmegyek hozzá még a nyaralásunk előtt.Hőterápiát csinált rajtam, és az ízületeim a helyükre kerültek, olyan szinten, hogy már az első kezelés után nem fájt semmim(lábujjak, boka, térd) Azóta ajánlottam másoknak is, akik tudom hasonló problémákkal küzdenek. Tudtommal nekik is pozitív véleményük volt, és mindenki egybehangzóan a vidám természetét, és nemes egyszerűségét a belőle áradó nyugalmat szerették még nagyon. Nekem már megvan a gyógymódom, mit tegyek ha fáj itt – ott.

Bianka szakértelme és a kezelőjében lévő különlegesen jó gyógyító energiák hatására már az első kezelése után jelentős javulás érhető el a különböző betegségtípusok esetén. Nagyon jó belső megérzései és empátiája révén az élet minden területén hasznos tanácsokkal és útmutatásokkal szolgál, rávilágít a helyes életútra, segít meghozni olyan jelentős döntéseket, amivel a páciensek életútja pozitív irányba terelhető. Energetikai kezelései által pedig fantasztikus, boldogsággal és szeretettel teli élményeket tapasztalhatunk meg, miközben minden egyes kezelése után érezhetjük a gyógyító energiák hosszan tartó, pozitív hatását.

Szomorú élethelyzetben voltam. Meghalt egy közeli hozzátartozom. Mélyen érintett. Gabi a hátam mögé állt, és megkérdezte, segíthet-e.Pár perc múlva, zokogásban törtem ki, ami után nagyon megkönnyebbültem és olyan volt a mellkasom, mint amiről mázsás súlyok hullottak le. Ez az érzés nem hasonlítható semmihez sem. Megbeszéltük, hogy mi történt. Nem hittem soha az efféle dolgokban, most hogy tapasztaltam, tisztelem ezt a tudást és hálát adok érte, hogy létezik ilyen. Engem nem masszírozott meg, még, viszont egy az biztos, olyat életre szóló élményt kaptam tőle, ami meghatározó jelentéssel bír, a további életemre. Én köszönöm, hogy írhattam pár sort.

A két éve fennálló hipofízis adenómám súlyos tünetei (hányinger, szédülés, elviselhetetlen fejfájás, a mindennapjaimat teljesen tönkretevő alvászavarok) Bianka már egyetlen energetikai kezelése után jelentősen, kb. 80%-ban lecsökkentek, a 3-4-ik kezelés után pedig szinte teljesen megszűntek, és a biorezonanciás mérés sem mutatta ki azóta sem az adenóma meglétét.

Sokat meditáltam, dolgoztam magamon, hogy rájöjjek, illetve letegyek bizonyos dolgokat. Sokféle belső gyakorlat csodás hatását tapasztaltam már(reinkarnációs utaztatástól elkezdve a rebirthing légzésig), de volt egy elakadás, amin nem tudtam tovább lépni, mert nem tudtam „megfogni”, nem tudtam, honnan ered. Többek közt ebben segített rengeteget Gabriella. Bizonyos témákat, még távolról sem érintettem volna, hiszen abban a hitben voltam, hogy nem is kell. A másik, hogy az alázatosság és tisztaság nekem sokat jelent, ha valaki médium/gyógyító. Nem elméből rakja össze a dolgokat, hanem tiszta csatorna. Hálás vagyok, hogy megismerhettem, rengeteget segített.

„Doktor úr, a maga szíve sose fáj?!”- ismerős mondat ugye?
Gondolkodott már valaki, valaha azon, hogy mi van, ha a gyógyító szorul segítségre? Ki az, akihez Ő fordulhat? Hát most, fordult a kocka, mert nekem, aki emberekkel foglalkozom és próbálok hatékony segítséget nyújtani, nekem lett szükségem a segítségre. A kezelő akkor tud kezelni, ha Ő maga is egészséges hiszen így tudja képviselni a szükséges energiákat. Bianka sokoldalúságának, és szerteágazó szakmai tudásának köszönhetően gyorsan újra hadrendbe tudtam állni. Számomra, fontos, hogy valaki hiteles legyen. Szeretek hozzájárni, mert mindig pontosan tudja, hol tartottunk előzőleg, mi lenne a számomra megfelelő kezelési módszer. Precízen és pontosan dolgozik, amikor a tűmoxát használja. A kezeléseknél az időt, hatékonyan tölti, nincsenek kihasználatlan percek. Minden pillanatban a problémás felületekre koncentrál és figyeli a változásokat. Neki köszönhető, hogy az elmúlt több mint 40 évem, egy szempillantás alatt megváltozott, mert az élethez való egyéni szemléletmódjával, magával ragadó kommunikációjával megtudott győzni arról, hogy igenis vállaljam fel magam, merjek változtatni. Neki köszönhetem azt, hogy merek az lenni, aki vagyok. Bianka nem csak a testem, hanem a lelket is kezeli. Köszönöm!

Olaszos anyuka
Mikor életemben először találkoztam Biankával, egy adott pózban tudtam csak közlekedni. 4 gyerek 1 unoka, olaszos családi hangulat, én meg derékban megtörve. Bianka, tökéletesen diagnosztizálta, kialakuló félben lévő gerinc sérvemet, amit a megfelelően általa kiválasztott technikával és gyógymóddal ötvözve, közel egy hónap alatt tökéletesen helyre rakott. Ami meglepett és elsőre feltűnt, hogy milyen fantasztikus erő rejlik a kezeiben, és valahogy mindig eltalálja a fájó területeket, amit kitartó masszázzsal megszűntet. Természetesen az együttműködés nagyon fontos, amit Bianka közvetlen, őszinte kommunikációval mindig pontosan a tudtomra adott. Mindent betartottam és köszönöm jól vagyok😊Mindenkinek meleg szívvel tudom őt ajánlani, mert lelkileg is építő munkát végez, mind a mellett, hogy a testtel is foglalkozik, és nincs olyan kérdés amiben ne tudna segítséget nyújtani. Ha mégis, kételkedik valamiben, inkább utánanéz és csak úgy ad választ.