A legszentebb teremtő erő a szíveden keresztül érhető el.

Bemutatkozás

A Gabriella nevet kaptam, és empatának (átérzőnek) születtem. Képes vagyok érzékelni mások szándékait, gondolatait és érzéseit olyan természetes módon, mint ahogy más lélegzik. Mindenkori feladataim közé tartozik, hogy könnyítsek az emberek lelki terhein, átérezzem a fájdalmat, örömöt, gyászt, bármit, ami a másik embernek nehézséget okoz jelenlegi életében. Átvegyem, átalakítsam és helyét szeretettel töltsem fel. Igy adva újabb esélyt mindenki számára, aki az eljövendő ÚJ korban szeretne boldogan élni.

Empataként, mindenkiben a lelket látom és aszerint járok el, a hozzám fordulóknál, tárom fel az életükben felgyülemlett problémákból eredő betegségeket. Ilyenek például, a rejtélyes fülzúgások, hátfájások, szorongásokkal járó bármilyen pszichés állapotok. Tevékenységemet, nem feltétlen mindig csak erre alapozom, hiszen nem mindenki áll készen arra, hogy befogadja ezeket az információkat. Nem posztom megmondani a lottó 5-ös számokat, inkább a szellemi munkálatok, amiben segítségemre van, maga a test, és ott is a talp.

Ezért, életem másik fő kihívása, a talpak, amit szintén gyerekkorom óta imádok masszírozni. Összetett tudásomból eredően, sokkal könnyebben tudom a test egészséges állapotát visszaállítani, hiszen lábunk mindig kéznél van, és ezzel a módszerrel segítem a szervezet öngyógyító folyamatainak beindítását.

Konfucius, azt mondta, hogy ”… a talpmasszázzsal még a halottat is fel lehet támasztani!” – ezt én is így gondolom.

Amiket elvégeztem / tanultam:

Kezelések

Számos vendégem van, akikkel együttműködve, hatékonyan tudom közvetíteni számukra, hogy mit üzen a saját talpuk, szervezetüknek. Ha elhatároztad, hogy szeretnéd megtudni az üzenetüket, keress meg Facebook oldalamon!

Számíts arra, hogy szorosan együtt kell működnöd saját magaddal, mert gyógyulásod akkor lehet teljes.

Ajánlott kezelések száma:

Arra a kérdésre, hogy mennyi kezelés ajánlott, annyi szükséges, ameddig a talpmasszázs, kellemessé nem válik!

Persze, ez mindenkinél más és más, hiszen nem vagyunk egyformák.